Tudod-e, hogy miért halnak meg ősszel mind a rózsák?
Csak azért, hogy tavasszal a boldogságot hozzák.
Tudtam, egyszer számomra is nyílik ilyen rózsa,
Nem siratom én az őszi hervadást azóta.
Tudod-e, hogy miért halnak meg reggelre az álmok?
Mert a hajnal józan fénye kelti a világot.
Ráébred, hogy nappal nélkül nem is lehet élni,
Adni is kell boldogságot nem csak mindig kérni!
(forras internet)
Márai Sándor (1900-1989) a 20. század egyik legjelentősebb és legnépszerűbb prózaírója volt. Hányatott életében két alkalommal is külföldre kényszerült, élete nagyobbik részét Európában és az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, de mindvégig magyarnak vallotta magát, s nyelvünk egyik nagy művészeként mindvégig magyarul írta különböző műnemű alkotásait. Manapság szinte mindegyik világynyelvre lefordították regényeit, s általában úgy becsülik, mint az európai polgári szemlélet és hagyomány utóvédjét
Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a tiedet gondatlanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körüléreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akaratkését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is scip és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt.
a szívedhez ér.ha csak egy röpke mosolyt amit adhatok neked,--
nefelejtsd az itt töltött perceket.!!
Innen mindent elvihetsz!!!!
Szeretnék
Szeretnék egy meseerdőt, olyan álommal szőtt, elérhetőt,
kis házikót patakokkal, lágyan formált dús fodrokkal.
Virággal telt selymes rétet, tücsökhangút, mely dalra késztet, elsuhanópillangókat, szivárványon hintázósat. Magas hegyen lágy szirteket,rajta délceg törzsű fenyveseket, szélben hajló network.hubúzatáblát,mely égig nyújtja dús kalászát.
Ezerszínű rózsakertet, mi illatával könnyet ejtet, hegyoldalonzuhatagot, mely a napfénytől tükröt ragyog. Ívelt folyót sebes árral,benne halat, ezer számmal, vén tölgyfákat nagy lombokkal, hol mókusugrál víg mosollyal. Tiszta vizű, édes tengert, melyre a napnetwork.hucsókot lehelt, dzsungelt, ahol sok száz állat, szabadon ésbüszkén járhat, Szeretnék egy jobb világot, miben mindig szépet látok,s nem lesz benne gyűlölet, csak el nem fogyó szeretet.
MEMORIAN
Ma újra rád gondoltam,
ahogy álltam a temető kapujában,
árva sírod felett, tördelve kezet,
mégis nyugalomban, hisz itt, már nem bánthat senki.
Tudom, fiad nélkül kellett utolsó utadra menni.
Érezd magad jól, tápláld látó érzékszerveidet animált és egyszerű képeimmel, amiket azért szerkesztettem, hogy egy kicsivel szebb legyen a teremtett világ.
Halk zsongás búg, ébred a tábor
Nektár csöppen az éji virágból,
Pirkad az égbolt, zendül a rét,
Messzire tűnik az éji sötét.
Fátyol lebben, felfut a Naphoz,
Felhő képében új zivatart hoz,
Száll, tova, lassan, mosolyra vár -
Halkan felnyög az tűzszavú Nyár.
Dallam csendül, halk-szomorúan,
Búcsúszóval a hajnali tájban,
Elhal a térben - elhal a Nyár,
Gyorsvonaton jön az ősz szele már.
ITTHONI,ÉS KÜLFÖLDI LÁTOGATÓMNAK A RÉSZVÉTELÉT,-VENDÉGKÖNYVBE BEÍRT
ÜZENETEIT!
GYERE MÁSKOR IS, VÁRLAK SZERETETTEL.
egy szép oldal.
Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik,képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rákészülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni,elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy.Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül& váratlanul.
KÖNYEK ASSZONYA
Bús arcát érzem szívemen
A könnyek asszonyának,
Rózsás, remegő ujjai
Most a szívembe vájnak.
Érzem az illatát is ám
A rózsás, gyilkos ujjnak
S véres szívemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Az ajka itt mar édesen,
A haja ide lebben,
Az egész asszony itt pusztít,
Itt, itt: az én szívemben.
Bosszút itt áll az életért,
Aknát itt ás a múltnak.
Véres szívemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
Kire a végzet mérte,
Hogy a könnyek szfinx-asszonyát
Megérezze, megértse.
Maradjon szent talánynak Ő,
Maradjon mindig újnak.
Véres szívemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Megkérdezted-e már
a hulló levelet,
hová viszi a szél, –
e néma lehellet?
A napsugarától
mért játszik a vízen;
a vándormadártól:
a távol mit izen?
Az életnek értéket csak a szolgálatadhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Egy kissé szigorúan ésáltalánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet mindenkövetkezménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mintFerdinánd, a bika, és nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat.Ember vagy, tehát
embermódra
és az emberek között kell élned.
Embermódra
élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján aszándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled - feltűnés és hiúszerep nélkül - segíteni az embereket. Néha csak azzal, hogy nemhallgatod el, az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondodtovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent,amikor mindenki kiabál: "Igen, Igen!" Egy életen át, következetesen,nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mintalkalmilag, hangosan és mell veregetve tiltakozni ellene. A haláloságyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal,az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság.De te ne válogass. Ennyi az élet értéke.
/
Márai
Sándor: Az ember értékéről /
Megkérdezted-e már
a hegyet mért magas?
s miért mély a meder,
mit a víz árja mos?
Miért sír a bánat,
a jókedv mért kacag,
mért nyíl a hóvirág
a hótakaró alatt?
és az is érdekes,
ha egyszer kérdezed,
mért szeretik egymást
ölni az emberek?
A hang mért viharzik
s miért terjed a féreg,
mért kap a legtöbbször
érdemtelen babért?
Megkérdezted-e már
hogyha nem volna fény,
akkor is csak lenne
árny, csillogás, sötét?
Ha nem volna férfi, –
ha nem volna asszony...
ha nem volna nappal,
vajh’ volna-e alkony?
Reviczky Gyula: Virágok
Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek, bájosak.
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg;
Közönyt, álkedved egy se szenveleg,
Láttatni titkosan nem vágyakoznak;
Elrejtve, bokrok közt is illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van azalatt,
Míg ők a nap felé mosolyognak.
S ha jő az ősz, a rózsa-hullató:
Sóhaj, sírás tőlük nem hallható.
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd,
Tán elhervadni is gyönyör nekik...